Egy átlagos cigányasszony vagyok. Sorsom úgy gondolom nem átlagos. De nem is egyedi. Jó pár éve a fiam tanára azt mondta, hogy a maga élete könyvet ér. Nem régen egy okosabb ember meg azt, hogy az interneten bárki írhat naplót. Sokat beszélgettünk, szerintem az életem tiszta szégyen, de csak mondta, hogy nem nekem kell szégyellnem magam. Hát akkor kipróbálom, könyvem úgysem lesz soha.
Hogy is szokták kezdeni?
1972–ben születtem egy olyan vidéki faluban, ami akkor még térképen sem volt.
Világra jövetelem után állami gondozásba kerültem, de nem tudom, hogy miért. Apám börtönbe került, és majd csak akkor szabadult, amikor én egy éves lettem. Mikor anyám kivitt az intézetből, akkor legtöbbször azon vitatkoztak, hogy melyik embertől vagyok neki. Általában napi rendszerességgel kellett elhallgatnom a verekedésbe torkolló civakodásokat. Aztán visszavittek a leánynevelő otthonba, és én bátorkodtam elmondani ott, hogy mi történt otthon. Mikor következőnek jöttek, már féltem odamenni hozzájuk. Az intézeti nevelőnő felügyelete alatt kijelentettem, hogy soha többé nem akarom látni őket, mert csak rettegek tőlük. Az intézet vezetője közölte velük, hogy most egy ideig ne jöjjenek látogatni, hagyjanak lenyugodni. Két évig nem is jöttek. Aztán újra
megjelentek. Addig édesgettek magukhoz, hogy végül elnyerték a lehetőséget is, hogy haza vihessenek. Megszüntették az állami gondozásomat, majd haza vittek a többi testvéreimhez, és innentől kezdve jöttek a nem szeretem napok.
Visszatért a rettegés. Nem tudom, hogy miért, ugyanaz a remegés, félelem és sírás fogott el, mint legutóbb, amikor kihoztak az intézetből szabadságra.
Félelmemben bekakáltam a nadrágomba.
Otthon egy rozsdás hordót vittek be a lakásba, leöltöztettek, és egy vastag szegecses nadrágszíjjal ütöttek, ahol értek. A hordóban egy ronggyal megfürdettek. Kiszálltam nagy nehezen, megtöröltek, és lyukas, rossz ruhákat adtak rám. Aztán anyám adott egy karé kenyeret, igaz beton szárazon és üresen, és azt mondta, hogy nee, egyél! még ezt sem érdemled, mert beszartál.
Közben ráébredtem, hogy az intézeti nevelőimre már nem számíthatok, mert megszüntették az állami gondozásom.
Aztán eljött az este. Az első éjszakán rendes ágyban aludhattam, aztán másnap már az alumínium fogas alatt a betonon, mert bepisiltem az ágyba. Pedig az intézetis, egészségügyis Icuka néni közölte velük, hogy a kislányuk az ágyba vizel, és ezzel ők jártak velem vizsgálatra. Akkor azt mondták a fülem hallatára a szüleim, hogy ez nem okoz majd problémát nekik, de ezek szerint mégis, mer csak a betonon kellett aludnom.
Napról napra, hétről hétre.
És hát megint folyamatosan arról vitatkoztak, hogy melyik embertől vagyok. Gyakran elszabadultak az indulatok, és egymásnak estek.
Egyszer csak mit ád isten egy mentőbe találtam magam tiszta véresen, mert apám kihasította a hasamat egy 8 cm-es késsel, és összerugdosott egy fekete bőrcsizmával. Ott volt a rendőrség is, akik azonnal letartóztatták, és börtönbe zárták újra.
12 év 4 hónapot kapott.
De ezelőtt engem viszont bevittek a kórházba, és ahogy mondták, onnan tudom, nyolc órás műtétet hajtottak végre rajtam, ami miatt hosszú, hosszú ideig kórházban kellett feküdnöm.
A kórházból egyenesen az intézetbe vittek. Innen jártam iskolába, egészen harmadik osztályos koromig. Nagyon jó tanuló gyermek voltam, a nevelők dícsértek, de hát amúgyis ragaszkodó és barátságos voltam, társaimmal, nevelőimmel tisztelettudóan viselkedtem.
Közben tanakodtam arról, hogy vajon mivel bánthattam meg a szüleimet, és apám miért akart megölni.
Na mindegy, a lényeg az, hogy anyám negyedik osztályos koromra hazavitt végleg. Apám még persze börtönben volt, és minden ugyanúgy zajlott, ahogy eddig. Semmi változás nem történt a szülő anyám magatartásával kapcsolatban. Ugyanolyan agresszív volt, bántalmazó és gonosz. Az iskolában, már a legelső napon kivert, lila szemmel kellett az osztályfőnökömmel találkoznom. Kérdezte, hogy mi történt a szememmel? és azt kellett hazudnom, hogy kicsapta egy gally. Ha nem ezt mondom, akkor otthon halálra ver. Kénytelen voltam ezt mondani.
Bármikor megvert, mindig ki kellett találnom valamit.
Aztán elkezdődött, hogy iskolába sem járhattam rendszeresen, mert otthon vigyázni kellett az egész állatvilágra. Ganézni, etetni, itatni, válut kitakarítani, meg az udvart rendezni.
Enni általában este kaptam, ami maradt. Aztán feküdtem a fogas alá a betonra. Másnap mentem iskolába. Pisiszagú ruhába szálltam fel a buszra, mert bepisiltem, ugyanis amibe egész nap ganéztam, dolgoztam abba a ruhába kellett iskolába járnom. Nem beszélve arról, hogy milyen szégyent és megaláztatást kellett átélnem, mikor mindenki húzódott tőlem a buszon.
Fürödni nem fürödhettem abba a teknőben amiben anyám és a testvéreim. Úgy mosakodtam, hogy az esővizet összegyűjtöttem egy lemezteknőbe, és az iskola leányvécéjéből lopott szappannal az istállószerűségben megmostam magam.
Anyám nem engedte, hogy igyak, mert akkor éjszaka bepisilek.
Mindig szomjas voltam.
Emellett soha nem vitt orvoshoz, soha nem mondhattam el mi volt az iskolában, soha nem kérdezte mi a házi feladat. Nem foglakoztatta semmi, csak az utánam járó családi pótlék és a saját erőmből nyert haszon.
Érdekesség gyanánt felmerült bennem az a kérdés, hogy kilencőnk közül miért csak velem bántak így. Pedig nem érdemeltem meg, állandóan dolgoztam, szófogadó voltam, mégis csak mostohájukként fogadtak el.
Első napszámom a tiszteletes kertjében volt. Az uborkát kellett kapálni. Fél darab vályoggal vertek szemen, mert nem tudtam hogy kell csinálni, addig még sosem kapáltam.
Megmutathatták volna.
Ezt tényleg elhibáztam.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
szabonee 2012.05.09. 13:18:06
Kérlek majd írd le a nevedet, mert nem tudom, hogyan szólíthatlak.
Írjál, mert nagyszerűen csinálod. Tényleg el tudnám olvasni az életedről szóló könyvet. Csak így tovább!
magyar-magyar szótár 2012.05.10. 09:29:05
Nagyon nehéz lesz, sírni fog, szenvedni, de írja csak!
Így pont jó, setöbb se kevesebb nem kell, pont jó így -ha attól félne
