Aztán eljött, amire addig gondolni sem mertem. Az iskolából hazajövet értesültem arról, hogy apám szabadulni fog a börtönből feltételes szabadlábra helyezéssel. Na, akkor hittem azt, hogy előre el kell ásnom magam, és meg kell halnom.
Remegtem a hír hallatán, annyira féltem tőle.
Anyámtól is rettegtem, de tőle sokkal jobban.
Persze ő örült apám szabadulásának.
Számomra viszont egy gyermekgyilkosként jelent meg, aki hajszál híján kioltotta az életem.
Aztán hazajött.
Már az első napon anyám csúf és hazug árulkodásba kezdett. Erre apám felakasztott a fogasra, kiment egy kötélért és szépen elvert.
Olyan hurkákat hasított rám, hogy a hátam tiszta véres volt, és a pulóver beleragadt a sebbe.
Másnap mehettem iskolába.
Testnevelés órán nem voltam hajlandó átöltözni, nehogy az osztálytársaim meglássák sérüléseim. Próbáltam én titokban levenni magamról, de nem sikerült, mert azt hittem, hogy meghalok.
Egyszer egy éjszakán kint a lépcső mellett elkezdtem imádkozni Istenhez. Volt egy pár kérdésem, és a rengeteg miért.
Miért én vagyok kitéve az örökös szenvedésnek, kínnak, bántalmazásnak, ütlegelésnek, fájdalomnak?
De sajnos nem kaptam választ az Istentől.
Azóta is kérem néha, hogy esetleg semmissé tudná - e tenni a múltam, hogy a szülők által okozott sebek begyógyuljanak végre.
Akkor nem hallgatott meg az Isten.
Azóta sem igyekszik.
Közben a testemen lévő sebek egyre csak sokasodtak, egyre csak dagadtak.
Mint minden gyerek, úgy én is örültem volna az ünnepségeknek, karácsony, húsvét. Én nem éltem át sokáig ezeket a boldogságokat. Példának okáért volt egy karácsony, amit az istállóban töltöttem, mert nekem nem volt szabad a vendégek közt tartózkodnom.
Nem tudom azóta se, hogy miért.
Így nem is ehettem a sok finom ételből.
Aludhattam étlenszomjan a jászolban, mint valami kis Jézus.
Születésnapom sosem volt.
Úgy szerettem volna más szülőkhöz kerülni, vagy más boldog gyerekkorát átélni.
Hiú ábránd maradt.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Horizont 2012.05.09. 17:15:47
Nem folytatod az írást?
pottyosgaloca 2012.05.09. 22:26:19
Sólyomszem 2012.05.10. 14:51:03
Én is kérem, írd meg a neved és ne hagyd abba az írást! A szöveg jó, érdekes (és manapság szokatlanul jó a helyesírásod is), hitelesnek érzem.
Én 1969-ben születtem, tehát nagyjából egyidősek vagyunk, így még jobban megérintett a történeted és érdekel, hogyan alakult máig.
Nagyon jó lenne, ha kiírnád magadból a múltat, hátha utána nem éreznéd azt, hogy Te vagy a hibás. Sokan vagyunk, akik szívesen olvasnánk.
gossen 2012.05.10. 23:36:14
Igen folytatni kellene.
Viszont ezt az " írd meg a neved" dolgot nem értem.
A szerző szerintetek kész van arra, hogy névvel, címmel vállalja a történeteket?
Jobb ez így, az olvasónak is. Legalább marad egy vészkijárat - hogy fenntartsa a hitét egy szebb világban - , hogy ez talán nem igaz.
magyar-magyar szótár 2012.05.11. 06:50:40
Sólyomszem 2012.05.11. 09:53:26
A tampi-blogon sem tudom, hogy tampit hogy hívják hivatalosan, mégis meg tudom szólítani.
Szóval: egy akármilyen, használható névnek örülnék, amin a blogger szívesen venné, ha megszólítanám.
Sobri Jóska (régebben pap) (törölt) 2012.05.11. 13:46:02
