Na, itt vagyok, csak csinálni kellett a veteményest.
Folytatom akkor, mert itt koránt sincs vége a történetemnek.
Minden évben eljön a bizonyítvány osztás ideje. De sajnos én ötödik osztályban annyit hiányoztam az iskolából, hogy osztályozhatatlan voltam. Megbuktam, és ezt köszönhettem a drága szüleimnek, hiszen annyi munkát
nyomtak rám, hogy szinte meghalni sem volt időm, nem hogy tanulni. Tisztán emlékszem rá, hogy mindig késve érkeztem az iskolába, mert kora reggel el kellett rendeznem a jószágokat, és csak utána indulhattam el. Apám kora hajnalban elment dolgozni a köztisztasági hivatalhoz, ami délután hatig tartott, és így helyette rám maradt a munka. Elég az hozzá, hogy hazajöttek az iskolából, ledobtam a iskolás nylon szatyrot a kamrába, és egyből nekiláttam a kötelező munkáknak. Mikor végeztem, már kezdett esteledni. Akkor volt evés, ha minden munkát elvégeztem. Aztán irány a kamra, ahol próbáltam gyertya mellett házi feladatot csinálni.
Csak hát a húgom pelenkái is rám voltak bízva. Rám lett ordítva, hogy száraz és tiszta pelenkák legyenek reggelre. Majd leragadt a szemem, olyan álmos voltam. Ők mégsem engedtek lefeküdni. Ott kellett hagynom a tanulást. Neki fogtam a pelenkamosásnak, azzal a szappannal, amit az iskolából loptam. Közben kimentem gerjesztőt hasogatni. Persze villany nélkül, honnan is lett volna, na, szét is vágtam a bütyök ujjam. Az egyik blúzommal betekertem, hogy egyáltalán be tudjak gyújtani az asztali spórba, hogy száradjanak a pelenkák. Tüzeltem, fűtöttem addig, míg megszólalt az ébresztő óra. Apámnak menni kellett dolgozni. Rám förmedt, hogy segítsek anyámnak mindenben, amiben csak lehet. És nehogy panaszt halljon rám, mert akkor nekem végem. Az ő szavaival élve, halál fia leszek. Nos, anyám is felkelt a beszélgetésünkre, és kérte, hogy adjak száraz pelenkát, de még nedves volt. Ezért büntetésből fél lábon kellett álljak, feltartott kézzel egészen reggelig. Reggel aztán elrendeztem a jószágot, és anyám annyit tett, hogy levágott egy tenyér szélességű karé kenyeret, és becsomagolta valami újságpapírba, és azt vittem magammal iskolába. Beraktam a táskába, és elindultam. Az első két órán még fent bírtam lenni, de a harmadikon már elaludtam. Ez volt az ének óra. Ezt egy nagyon kedves tanár bácsi tanította, aki a nagyobbaknak a fizikát is. Hagyta, hogy aludjak, olyan sokáig, hogy észre sem vettem, hogy közben már a nyolcadik osztályosok vannak bent. Később tudtam meg, hogy a tanár úr mondta a nyolcadikosoknak, hogy lábujjhegyen vonuljanak be a terembe, hogy én aludni tudjak. Mai napig hálás vagyok neki ezért. Elég az hozzá, hogy mikor észrevettem, hogy már a nagyok vannak a teremben, megijedtem, és az első reakcióm az volt, hogy futásnak eredtem a táskámmal együtt. Az ajtóban megakadt a nylon táskám és kihullott belőle az összes könyvem, a ceruzáim, és az anyám által csomagolt szelet kenyér. Szégyenemben otthagytam mindent. Sírtam, majd később az osztályfőnököm azt mondta, hogy ne szégyelljem magam. Miközben pakoltam össze a kihullott cuccaimat, a tanár kérdezte, hogy miért sírok. Mondtam, hogy mert a kenyeret meg kell enni, de sajnos szétmállott, kidobni nem szabad, mert az anyukám adta, és most mi lesz velem. A tanár elment, majd visszajött, hogy kérem -e az ő tízóraiját mert ő annyira tele van, hogy nem bírja megenni. Először nem akartam, de aztán elfogadtam.
Az is jó volt, hogy valaki foglalkozott velem.
Hazamentem, és még a jószágos munkák előtt elmondtam anyámnak, hogy mi történt az iskolában velem. Ő gúnyos grimaszokkal el kezdett először szidni, majd ütni-verni. Aztán letérdepeltetett a sarokba, és azt mondta, hogy addig nem állhatok fel, míg apám haza nem jön a munkából.
Hamarabb meggondolta magát azonban, mert amíg én bűnhődök, ki végzi el a munkát a jószágokkal. Úgyhogy előbb meg kellett csinálni a kötelező feladataimat, aztán térdepelhettem vissza.
Egyszer csak megkérdezte, hogy nem szégyelltem-e az egészet. Mondtam, hogy nem tehettem róla.
- Miért nem vigyáztál jobban, te bamba? Ezzel engem szégyenítettél meg.
A nagy vitatkozásra betoppant apám. Látta, hogy a sarokban térdelek, és rögtön kérdezte, hogy mit csináltam.
- Semmit, feleltem.
- Hát akkor anyád mér ideges?
Anyám erre nagy idegesen elkezdte mesélni, hogy mi történt az iskolában.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
szabonee 2012.05.12. 11:02:20
Én is csak egy becenévre gondoltam, de ha neked megfelel akkor így foglak szólítani!
Én nem cigány családban nőttem fel és nem volt ilyen rossz sorsom, de tudom mit jelent elaludni az iskolapadban, mert a házimunka fontosabb.
Továbbra is folytasd az életed leírását, mert hidd el ez segít a legtöbbet Neked!
Sólyomszem 2012.05.15. 16:52:23
Ember nem tesz ilyeneket a gyerekével.
És mégis.
Horizont 2012.05.20. 22:06:14
"Ember nem tesz ilyeneket a gyerekével."
Nem is nevezem embereknek az ilyeneket!
Cigánysorsom! Várom a következőt!