sorsom 2012.10.03. 20:40

 

 

 

Aztán egy tavaszi napon, amikor iskolába mentem, vállig érő hajjal, jött az osztályba a tetűporozó. Senkiben sem találtak az osztályunkból csak az én hajamban. Kihívott az ember a folyosóra, és bekente a hajamat erős, szúrós szagú szerrel, és azt mondta, hogy mondjam meg anyukámnak, hogy pucolja le a hajamat, mert tele van bogarakkal, és így nem lehetek közösségbe, mert megfertőzhetem az osztálytársaimat. A szégyentől nagy sírásba kezdtem. Mire mondta a bácsi és a tanárom is, hogy nincs miért sírnom, mert nem az én szégyenem, hanem anyámé. Hát ettől nem hagytam abba, különösen azért mert láttam, hogy az osztálytársaim el kezdtek húzódozni tőlem, mint valami halálos betegtől. Ezzel elindultam haza a busszal a testvéreimmel. Ők is húzódoztak tőlem. Hazaértünk és elmondtam, hogy mi történt az iskolában, aztán már mehettem is a sarokba térdepelni, míg apám megjön a munkából. Anyám előadta, hogy ő nem hibás, apám nem is evett, vette a metsző ollót, kihívott a lépcsőre, és levágta az egész hajamat fiús frizurára. Úgy, hogy belegrádicsolt a hajam mindkét oldalába, aztán kinevetett. Innentől jó ideig sapkát hordtam, hogy ne lássanak a szomszédok, mikor a vizet hoztam a kútról.

Tudják mit jelentett a hajam?

Egy cigány lánynak mit jelent a haja?

Láttak már rövid hajú cigány lányt?

Az egyetlen, amire büszke voltam, ami megnyugtatott. Ettől is megfosztottak.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ciganysorsom.blog.hu/api/trackback/id/tr84818587

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása