sorsom 2012.11.09. 23:34

 

 

Ha bármilyen hivatalos személy jött hozzánk, akkor keltették a látszatot, mintha minden rendben lenne. De csak addig, míg ott voltak. Aztán ment minden tovább, a megszokott módon.

Anyám elkezdte a főzést a spóron, de nem volt fa. Elzavart a tőlünk nem messze lévő fiatal akácosba, ami természetesen nem a miénk volt. Mentem egy szavára, felkaptam a kis baltát, és vittem a rossz lepedőt, amibe a fát rakom. A falufelelős rendőr megjelent pont ott, ahol a fát szedtem. Kérdezte tőlem, hogy ki engedte meg, hogy ott vágjam a fiatal fákat kifelé. Hát én meg mondtam, hogy anyu. Azzal elvette tőlem a baltát, és azt mondta, hogy mondjam meg apámnak, hogy fáradjon be az őrsre a szerszámért. Az összegyűjtött fát bekötöttem a lepedőbe, és hazavittem. Otthon begyújtottam, közben anyám aranygaluskát csinált. Hazajött apám, jóllakott, aztán anyám szokásához híven kiselőadást tartott, nagy színészi tehetséggel arról, hogy mi történt.

Verés.

A finom illatú aranygaluskából nem kaptam.

Később apám hazajött az őrsről, hazahozta a baltát, és elmondta a családnak, hogy megbüntették ezer forintra. Mindjárt el is kezdtek erősen vitatkozni, majd veszekedni egymással azon, hogy miből fogják kifizetni a büntetést. Aztán rajtam csattant az ostor, hogy miért ott vágtam a fát, ahol nem kellett volna.

Verés.

Apám kölcsön kért pénzből aztán befizette a büntetést, én meg mehettem az illetőhöz dolgozni, míg le nem járt az adósság. Közben azért iskolába kellett járnom. Az udvaron folyton azt hallgattam, hogy itt jön a tetves. Egyáltalán nem volt kedvem bemenni az órára, inkább elszaladtam volna akármerre, de muszáj volt. A második óra osztályfőnöki volt, ahol a tanárnőnk észrevette a problémákat rajtam, és a kisírt szememen, és megkérdezte, hogy mi a baj. Mondtam, hogy semmi, csak haza gondoltam, és a társaimról sem árulkodtam. Az óra közepe táján közölte velünk, hogy őrsi órán főzni fogunk, és szalonnát is sütünk. Kérdezte, hogy a sütéshez szükséges dolgokat be tudjuk-e szerezni otthonról.

Volt, aki a fűszert, vagy a bográcsot, nyársat vállalt el. Én két darab krumplit vállaltam, hogy hozok. Hazamentem, és mondtam anyámnak, hogy mit kellene vinnem, erre a sodrófával fejen vágott.

Másnap mentem iskolába, onnan meg indultunk az erdőbe. Ott mindenki lepakolta, elővette amit otthonról hozott. A tanárom megkérdezte, hogy én miért nem hoztam semmit, és én azt feleltem, hogy azért nem, mert az anyukám mindent felhasznált. Láttam rajta, hogy mindent tud. Aztán elkezdtük a főzést, mindenkinek volt feladata, én a fagyűjtést vállaltam, és azt becsületesen csináltam.

Megfőztek, eljött a tálalási idő. Mindenki hozott magának tányért, kanalat. Nekem az se volt. Úgy szégyelltem magam, hogy nem hoztam semmit, hogy oda sem mertem menni. Inkább félre vonultam, be az erdőbe, mintha még mindig fát gyűjtenék.

 

 

sorsom 2012.10.03. 20:40

 

 

 

Aztán egy tavaszi napon, amikor iskolába mentem, vállig érő hajjal, jött az osztályba a tetűporozó. Senkiben sem találtak az osztályunkból csak az én hajamban. Kihívott az ember a folyosóra, és bekente a hajamat erős, szúrós szagú szerrel, és azt mondta, hogy mondjam meg anyukámnak, hogy pucolja le a hajamat, mert tele van bogarakkal, és így nem lehetek közösségbe, mert megfertőzhetem az osztálytársaimat. A szégyentől nagy sírásba kezdtem. Mire mondta a bácsi és a tanárom is, hogy nincs miért sírnom, mert nem az én szégyenem, hanem anyámé. Hát ettől nem hagytam abba, különösen azért mert láttam, hogy az osztálytársaim el kezdtek húzódozni tőlem, mint valami halálos betegtől. Ezzel elindultam haza a busszal a testvéreimmel. Ők is húzódoztak tőlem. Hazaértünk és elmondtam, hogy mi történt az iskolában, aztán már mehettem is a sarokba térdepelni, míg apám megjön a munkából. Anyám előadta, hogy ő nem hibás, apám nem is evett, vette a metsző ollót, kihívott a lépcsőre, és levágta az egész hajamat fiús frizurára. Úgy, hogy belegrádicsolt a hajam mindkét oldalába, aztán kinevetett. Innentől jó ideig sapkát hordtam, hogy ne lássanak a szomszédok, mikor a vizet hoztam a kútról.

Tudják mit jelentett a hajam?

Egy cigány lánynak mit jelent a haja?

Láttak már rövid hajú cigány lányt?

Az egyetlen, amire büszke voltam, ami megnyugtatott. Ettől is megfosztottak.

 

 

 

sorsom 2012.08.27. 23:06

 

 

Történt egyszer, hogy apám felvállalt a munkája mellé még egy tehéncsordát. Amit aztán nekem és a bátyámnak kellett reggel hatkor kihajtani a legelőre. Este meg haza hajtottuk. Na, emiatt már nem nagyon mehettem iskolába, csak ritkán, és lemaradtam a tananyagokkal, az úttörő ünnepségekről és kirándulásokról. Egyszóval minden iskolában történő eseményről. Soha semmi jóban nem vehettem részt.

Furcsa volt, hogy anyám a bátyámnak csomagolt enni, inni, de nekem nem. Sóskát ettem, savanyú volt, fülig húztam a számat, valahogy ki kellett bírnom estig. A bátyám nem adott egy falatot se, s így ment ez nagyon sokáig. Aztán a sok hiányzás eredménye, egy újabb családlátogatás lett. Az iskola igazgatója feljelentette a szüleimet, és a tanácselnök kijött a házhoz a gyámügyesekkel, hogy miért nem járok iskolába. Persze a szüleimnek állt feljebb. Megkapták a büntetést, hogy fizessenek be 500 forintot a hiányzásaimért. Amikor aztán elmentek a hivatalos személyek úgy megvertek, hogy másnap nem bírtam lábra állni. Már akkor, gyerekként elég igazságtalannak éreztem, hogy az ő fenyegetéseik, terrorjuk miatt nem járhattam iskolába, és még jól meg is vernek.

Higgyék el, úgy szerettem volna megszökni, de rettegtem tőlük, meg hova, merre is mehettem volna. Egy olyan pici faluban éltem, ami még a térképen sem volt akkor. Nem volt kire számítanom. A szomszédok féltek a szüleimtől, nem mertek beleszólni az életünkbe.

Apám hiába dolgozott, mégsem volt elég a pénz a megélhetésünkre. Munkát vállaltam szomszédoknak, védőnőnek. Tyúkólpucolás, trágyázás, takarítás, almaszedés, dióverés, mindent.

Mindezt egy kosár krumpliért, vagy jó esetben egy tyúkért. Csakhogy nem volt ez se jó, mert nem pénzt vittem haza, ami kellett volna cigarettára például. Egyszer ezért letérdepeltettek a sarokba, le kellett vetkőznöm félmeztelenre és kötéllel ütöttek, ahol értek. Mikor megunták, mondta apám, hogy öltözzek fel, és a kamrából szedjem össze a sörös üvegeket, és adjam le a kocsmába, és hozzak érte cigarettát. Felszedtem a tíz sörös üveget egy cekkerbe, és elindultam. A tulajdonos viszont közölte velem, hogy visszavenné nagyon szívesen, de a rekeszeiben már nincs több hely. Ezzel kifordultam a kocsma ajtaján, és elkezdtem sírni. Féltem hazamenni cigaretta nélkül. Jól rá is éreztem, mert, ahogy hazaértem, és elmondtam, amit a tulajdonos mondott, anyám kimarta a kezemből a cekkert és a sörös üvegekkel együtt fejbe vágott vele. Abban a pillanatban elöntött a forróság és szakadt a vér a fejemből. Az arcom átlagból fehér, de akkor piros lett a vértől. Anyám törődött már ezzel. A konyhaszekrényből kikapott egy liter ecetet, és lelocsolta a sebet. Én csak szédültem. Az orvos nem merülhetett fel.

- Ebcsont beforr. – mondta.

Hát tényleg beforrt, de nagy sokára.

 



sorsom 2012.07.04. 21:43

Ezért is megvertek mindketten.  Amikor apám belefáradt a verésbe, anyám folytatta. Akkor hagyták abba, amikor a szomszéd átjött a jajgatásomra, és kérdezte, hogy miért bántanak már megint. Mire mondták, hogy mert loptam az iskolában.

De én tudtam, hogy mi az igazság.  De nehéz volt örökösen lenyelnem a hazugságaikat!

Na, mindegy, hogy megnyugtassam a szomszédunkat, még én is azt mondtam, hogy megérdemeltem a verést, s így el is ment az illető.

Másnap mennem kellett iskolába. Ugyanúgy fáradtan, megverve és álmatlanul. Nem beszélve arról, hogy, hogy milyen elhanyagolt küllemmel, szakadt ruhában.

Természetesen szerettem volna igaz barátokra találni, de aki foglalkozott velem, az csak szánalomból tette. Éreztem ezt, és tudatában voltam ennek. A többség meg csak húzódozott tőlem, és rosszallóan nézett. El voltam bizonytalanodva mindenkivel szemben, és általánosságban féltem. Egyszer az iskolában, a fizika teremben az órán, egy hirtelen mozdulattal a padom mellé lépett a tanár úr, és én rögtön a fejem mögé kaptam a kezem, mert azt hittem, hogy ő is bántani akar.

Így voltam én az emberekkel.

Aztán egyszer a földrajz tanárnő még az óra megkezdése előtt közölte velem, hogy az óra végén szeretne velem beszélni. Nyugtalanul és szorongva vártam az óra végeztét. Kicsengettek. A tanár bezárta az ajtót, Majd az asztala alól elővett egy kisebb vászonzsákot, amiben szebbnél szebb ruhák, cipők voltak. Megkérdezte tőlem, hogy elfogadom- e ezeket a ruhákat, amit a kislánya kinőtt. Természetesen én nagyon örültem mindennek, de a belső megérzéseim azt súgták, hogy ne fogadjam el, mert ezért is meg fognak verni. Elsírtam magam, majd nagy sokára elfogadtam. Gondoltam magamban hátha vannak benne olyan ruhák is, amik jók lesznek a testvéreimnek is. Iskola végén már örömmel cipeltem a buszmegállóba az ajándékot. Otthon anyám megkérdezte tőlem, hogy honnan vannak a ruhák, honnan loptam.  Mondtam, hogy a földrajz tanárnőtől kaptam. Utána fog járni, mondta, majd elkezdte a ruhákat válogatni. Valahogy éreztem, hogy én abból egy darabot sem fogok kapni. Így is történt. Mikor megkérdeztem, hogy miért, azt kiabálta, hogy mire nekem ruha, amikor úgysem becsülöm meg, és csak szétszaggatom magamon.  El kellett fogadnom, ha nem akartam, hogy megverjem.

Este gyújtást hasogattam, behordtam jó pár láda fát, fűtöttem, és pelenkát mostam. Nem feküdhettem le, míg a pelenkák meg nem száradtak. Ha véletlenül elbóbiskoltam, apám odalopakodott, és gyomron rúgott. Ez volt az ébresztő, és az emlékeztető, hogy nem aludhatok el. Hogy felébredjek szemen öntött egy pohár vízzel, majd mondta, hogy ha álmos vagyok csináljak guggolásokat, azzal lefeküdt, mert hajnalba mennie kellett dolgozni. Pár óra múlva meg nekünk iskolába.

Számomra máig rejtély, hogy míg a testvérim viszonylag normálisan felöltözve vonultak a buszmegállóba, addig én nem.

Na, mindegy.

Beértünk az iskolába, már a második órán elaludtam, mert annyira fáradt, és álmos voltam. Ez már mindennapos volt. Amiért nagyon sajnáltak a tanáraim. Viszont soha nem panaszkodtam senkinek a sorsomról, mert nem mertem. Örökös rettegésben éltem, amit éppen ezért titkoltam.

13 évesen ettem először porcelán tányérból, akkor is csak azért, mert a tanácselnök jött ellenőrzésre, családlátogatásra, de erről már majd később.

 

sorsom 2012.05.11. 21:49

 

 

Na, itt vagyok, csak csinálni kellett a veteményest.

Folytatom akkor, mert itt koránt sincs vége a történetemnek.

Minden évben eljön a bizonyítvány osztás ideje. De sajnos én ötödik osztályban annyit hiányoztam az iskolából, hogy osztályozhatatlan voltam. Megbuktam, és ezt köszönhettem a drága szüleimnek, hiszen annyi munkát
nyomtak rám, hogy szinte meghalni sem volt időm, nem hogy tanulni. Tisztán emlékszem rá, hogy mindig késve érkeztem az iskolába, mert kora reggel el kellett rendeznem a jószágokat, és csak utána indulhattam el. Apám kora hajnalban elment dolgozni a köztisztasági hivatalhoz, ami délután hatig tartott, és így helyette rám maradt a munka. Elég az hozzá, hogy hazajöttek az iskolából, ledobtam a iskolás nylon szatyrot a kamrába, és egyből nekiláttam a kötelező munkáknak. Mikor végeztem, már kezdett esteledni. Akkor volt evés, ha minden munkát elvégeztem. Aztán irány a kamra, ahol próbáltam gyertya mellett házi feladatot csinálni.

Csak hát a húgom pelenkái is rám voltak bízva. Rám lett ordítva, hogy száraz és tiszta pelenkák legyenek reggelre. Majd leragadt a szemem, olyan álmos voltam. Ők mégsem engedtek lefeküdni. Ott kellett hagynom a tanulást. Neki fogtam a pelenkamosásnak, azzal a szappannal, amit az iskolából loptam. Közben kimentem gerjesztőt hasogatni. Persze villany nélkül, honnan is lett volna, na, szét is vágtam a bütyök ujjam. Az egyik blúzommal betekertem, hogy egyáltalán be tudjak gyújtani az asztali spórba, hogy száradjanak a pelenkák. Tüzeltem, fűtöttem addig, míg megszólalt az ébresztő óra. Apámnak menni kellett dolgozni. Rám förmedt, hogy segítsek anyámnak mindenben, amiben csak lehet. És nehogy panaszt halljon rám, mert akkor nekem végem. Az ő szavaival élve, halál fia leszek. Nos, anyám is felkelt a beszélgetésünkre, és kérte, hogy adjak száraz pelenkát, de még nedves volt. Ezért büntetésből fél lábon kellett álljak, feltartott kézzel egészen reggelig. Reggel aztán elrendeztem a jószágot, és anyám annyit tett, hogy levágott egy tenyér szélességű karé kenyeret, és becsomagolta valami újságpapírba, és azt vittem magammal iskolába. Beraktam a táskába, és elindultam. Az első két órán még fent bírtam lenni, de a harmadikon már elaludtam. Ez volt az ének óra. Ezt egy nagyon kedves tanár bácsi tanította, aki a nagyobbaknak a fizikát is. Hagyta, hogy aludjak, olyan sokáig, hogy észre sem vettem, hogy közben már a nyolcadik osztályosok vannak bent. Később tudtam meg, hogy a tanár úr mondta a nyolcadikosoknak, hogy lábujjhegyen vonuljanak be a terembe, hogy én aludni tudjak. Mai napig hálás vagyok neki ezért. Elég az hozzá, hogy mikor észrevettem, hogy már a nagyok vannak a teremben, megijedtem, és az első reakcióm az volt, hogy futásnak eredtem a táskámmal együtt. Az ajtóban megakadt a nylon táskám és kihullott belőle az összes könyvem, a ceruzáim, és az anyám által csomagolt szelet kenyér. Szégyenemben otthagytam mindent. Sírtam, majd később az osztályfőnököm azt mondta, hogy ne szégyelljem magam. Miközben pakoltam össze a kihullott cuccaimat, a tanár kérdezte, hogy miért sírok. Mondtam, hogy mert a kenyeret meg kell enni, de sajnos szétmállott, kidobni nem szabad, mert az anyukám adta, és most mi lesz velem. A tanár elment, majd visszajött, hogy kérem -e  az ő tízóraiját mert ő annyira tele van, hogy nem bírja megenni. Először nem akartam, de aztán elfogadtam.

Az is jó volt, hogy valaki foglalkozott velem.

Hazamentem, és még a jószágos munkák előtt elmondtam anyámnak, hogy mi történt az iskolában velem. Ő gúnyos grimaszokkal el kezdett először szidni, majd ütni-verni. Aztán letérdepeltetett a sarokba, és azt mondta, hogy addig nem állhatok fel, míg apám haza nem jön a munkából.

Hamarabb meggondolta magát azonban, mert amíg én bűnhődök, ki végzi el a munkát a jószágokkal. Úgyhogy előbb meg kellett csinálni a kötelező feladataimat, aztán térdepelhettem vissza.

Egyszer csak megkérdezte, hogy nem szégyelltem-e az egészet. Mondtam, hogy nem tehettem róla.

- Miért nem vigyáztál jobban, te bamba? Ezzel engem szégyenítettél meg.

A nagy vitatkozásra betoppant apám. Látta, hogy a sarokban térdelek, és rögtön kérdezte, hogy mit csináltam.

- Semmit, feleltem.

- Hát akkor anyád mér ideges?

Anyám erre nagy idegesen elkezdte mesélni, hogy mi történt az iskolában.

 

 

sorsom 2012.04.03. 23:11

 

 

 

Aztán eljött, amire addig gondolni sem mertem. Az iskolából hazajövet értesültem arról, hogy apám szabadulni fog a börtönből feltételes szabadlábra helyezéssel. Na, akkor hittem azt, hogy előre el kell ásnom magam, és meg kell halnom.

Remegtem a hír hallatán, annyira féltem tőle.

Anyámtól is rettegtem, de tőle sokkal jobban.

Persze ő örült apám szabadulásának.

Számomra viszont egy gyermekgyilkosként jelent meg, aki hajszál híján kioltotta az életem.

Aztán hazajött.

Már az első napon anyám csúf és hazug árulkodásba kezdett. Erre apám felakasztott a fogasra, kiment egy kötélért és szépen elvert.

Olyan hurkákat hasított rám, hogy a hátam tiszta véres volt, és a pulóver beleragadt a sebbe.

Másnap mehettem iskolába.

Testnevelés órán nem voltam hajlandó átöltözni, nehogy az osztálytársaim meglássák sérüléseim. Próbáltam én titokban levenni magamról, de nem sikerült, mert azt hittem, hogy meghalok.

Egyszer egy éjszakán kint a lépcső mellett elkezdtem imádkozni Istenhez. Volt egy pár kérdésem, és a rengeteg miért.

Miért én vagyok kitéve az örökös szenvedésnek, kínnak, bántalmazásnak, ütlegelésnek, fájdalomnak?

De sajnos nem kaptam választ az Istentől.

Azóta is kérem néha, hogy esetleg semmissé tudná - e tenni a múltam, hogy a szülők által okozott sebek begyógyuljanak végre.

Akkor nem hallgatott meg az Isten.

Azóta sem igyekszik.

Közben a testemen lévő sebek egyre csak sokasodtak, egyre csak dagadtak.

Mint minden gyerek, úgy én is örültem volna az ünnepségeknek, karácsony, húsvét. Én nem éltem át sokáig ezeket a boldogságokat. Példának okáért volt egy karácsony, amit az istállóban töltöttem, mert nekem nem volt szabad a vendégek közt tartózkodnom.

Nem tudom azóta se, hogy miért.

Így nem is ehettem a sok finom ételből.

Aludhattam étlenszomjan a jászolban, mint valami kis Jézus.

Születésnapom sosem volt.

Úgy szerettem volna más szülőkhöz kerülni, vagy más boldog gyerekkorát átélni.

Hiú ábránd maradt.

 

sorsom 2012.03.30. 23:32

 

 

 

Egy átlagos cigányasszony vagyok. Sorsom úgy gondolom nem átlagos. De nem is egyedi. Jó pár éve a fiam tanára azt mondta, hogy a maga élete könyvet ér. Nem régen egy okosabb ember meg azt, hogy az interneten bárki írhat naplót. Sokat beszélgettünk, szerintem az életem tiszta szégyen, de csak mondta, hogy nem nekem kell szégyellnem magam. Hát akkor kipróbálom, könyvem úgysem lesz soha.

Hogy is szokták kezdeni?

1972–ben születtem egy olyan vidéki faluban, ami akkor még térképen sem volt.

Világra jövetelem után állami gondozásba kerültem, de nem tudom, hogy miért. Apám börtönbe került, és majd csak akkor szabadult, amikor én egy éves lettem. Mikor anyám kivitt az intézetből, akkor legtöbbször azon vitatkoztak, hogy melyik embertől vagyok neki. Általában napi rendszerességgel kellett elhallgatnom a verekedésbe torkolló civakodásokat. Aztán visszavittek a leánynevelő otthonba, és én bátorkodtam elmondani ott, hogy mi történt otthon. Mikor következőnek jöttek, már féltem odamenni hozzájuk. Az intézeti nevelőnő felügyelete alatt kijelentettem, hogy soha többé nem akarom látni őket, mert csak rettegek tőlük. Az intézet vezetője közölte velük, hogy most egy ideig ne jöjjenek látogatni, hagyjanak lenyugodni. Két évig nem is jöttek. Aztán újra
megjelentek. Addig édesgettek magukhoz, hogy végül elnyerték a lehetőséget is, hogy haza vihessenek. Megszüntették az állami gondozásomat, majd haza vittek a többi testvéreimhez, és innentől kezdve jöttek a nem szeretem napok.

Visszatért a rettegés. Nem tudom, hogy miért, ugyanaz a remegés, félelem és sírás fogott el, mint legutóbb, amikor kihoztak az intézetből szabadságra.

Félelmemben bekakáltam a nadrágomba.

Otthon egy rozsdás hordót vittek be a lakásba, leöltöztettek, és egy vastag szegecses nadrágszíjjal ütöttek, ahol értek. A hordóban egy ronggyal megfürdettek. Kiszálltam nagy nehezen, megtöröltek, és lyukas, rossz ruhákat adtak rám. Aztán anyám adott egy karé kenyeret, igaz beton szárazon és üresen, és azt mondta, hogy nee, egyél! még ezt sem érdemled, mert beszartál.

Közben ráébredtem, hogy az intézeti nevelőimre már nem számíthatok, mert megszüntették az állami gondozásom.

Aztán eljött az este. Az első éjszakán rendes ágyban aludhattam, aztán másnap már az alumínium fogas alatt a betonon, mert bepisiltem az ágyba. Pedig az intézetis, egészségügyis Icuka néni közölte velük, hogy a kislányuk az ágyba vizel, és ezzel ők jártak velem vizsgálatra. Akkor azt mondták a fülem hallatára a szüleim, hogy ez nem okoz majd problémát nekik, de ezek szerint mégis, mer csak a betonon kellett aludnom.

Napról napra, hétről hétre.

És hát megint folyamatosan arról vitatkoztak, hogy melyik embertől vagyok. Gyakran elszabadultak az indulatok, és egymásnak estek.

 

Egyszer csak mit ád isten egy mentőbe találtam magam tiszta véresen, mert apám kihasította a hasamat egy 8 cm-es késsel, és összerugdosott egy fekete bőrcsizmával. Ott volt a rendőrség is, akik azonnal letartóztatták, és börtönbe zárták újra.

 12 év 4 hónapot kapott.

De ezelőtt engem viszont bevittek a kórházba, és ahogy mondták, onnan tudom, nyolc órás műtétet hajtottak végre rajtam, ami miatt hosszú, hosszú ideig kórházban kellett feküdnöm.

A kórházból egyenesen az intézetbe vittek. Innen jártam iskolába, egészen harmadik osztályos koromig. Nagyon jó tanuló gyermek voltam, a nevelők dícsértek, de hát amúgyis ragaszkodó és barátságos voltam, társaimmal, nevelőimmel tisztelettudóan viselkedtem.

Közben tanakodtam arról, hogy vajon mivel bánthattam meg a szüleimet, és apám miért akart megölni.

Na mindegy, a lényeg az, hogy anyám negyedik osztályos koromra hazavitt végleg. Apám még persze börtönben volt, és minden ugyanúgy zajlott, ahogy eddig. Semmi változás nem történt a szülő anyám magatartásával kapcsolatban. Ugyanolyan agresszív volt, bántalmazó és gonosz. Az iskolában, már a legelső napon kivert, lila szemmel kellett az osztályfőnökömmel találkoznom. Kérdezte, hogy mi történt a szememmel? és azt kellett hazudnom, hogy kicsapta egy gally. Ha nem ezt mondom, akkor otthon halálra ver. Kénytelen voltam ezt mondani.

Bármikor megvert, mindig ki kellett találnom valamit.

Aztán elkezdődött, hogy iskolába sem járhattam rendszeresen, mert otthon vigyázni kellett az egész állatvilágra. Ganézni, etetni, itatni, válut kitakarítani, meg az udvart rendezni.

Enni általában este kaptam, ami maradt. Aztán feküdtem a fogas alá a betonra. Másnap mentem iskolába. Pisiszagú ruhába szálltam fel a buszra, mert bepisiltem, ugyanis amibe egész nap ganéztam, dolgoztam abba a ruhába kellett iskolába járnom. Nem beszélve arról, hogy milyen szégyent és megaláztatást kellett átélnem, mikor mindenki húzódott tőlem a buszon.

Fürödni nem fürödhettem abba a teknőben amiben anyám és a testvéreim. Úgy mosakodtam, hogy az esővizet összegyűjtöttem egy lemezteknőbe, és az iskola leányvécéjéből lopott szappannal az istállószerűségben megmostam magam.

Anyám nem engedte, hogy igyak, mert akkor éjszaka bepisilek.

Mindig szomjas voltam.

Emellett soha nem vitt orvoshoz, soha nem mondhattam el mi volt az iskolában, soha nem kérdezte mi a házi feladat. Nem foglakoztatta semmi, csak az utánam járó családi pótlék és a saját erőmből nyert haszon.

Érdekesség gyanánt felmerült bennem az a kérdés, hogy kilencőnk közül miért csak velem bántak így. Pedig nem érdemeltem meg, állandóan dolgoztam, szófogadó voltam, mégis csak mostohájukként fogadtak el.

Első napszámom a tiszteletes kertjében volt. Az uborkát kellett kapálni. Fél darab vályoggal vertek szemen, mert nem tudtam hogy kell csinálni, addig még sosem kapáltam.

Megmutathatták volna.

Ezt tényleg elhibáztam.